Kiskunhalas-Harkakötöny téli kerékpáros útvonal bejárás

Kiskunhalas-Harkakötöny középhaladó MTB kerékpáros túra.
 
A túra nehéz túrának minősül. Jó erőnlét szükséges hozzá.
 
Ezen a túrán Magyar Miklós irányításának segítségével földúton tervezzük megközelíteni Harkakötönyt majd onnan visszafele a Török erdőn át Kiskunhalast.  
 
https://tahuna.gpstuner.com/share/1b9acbc81586b83e9705fb668b95710a48be6ad3
 
Mivel legtöbbet nem közúton haladunk, ezért fontos, hogy terepre alkalmas kerékpárral lehet csak részt venni a túrán. 
 
A tervezett távolság 32 km, melyből a túrán 18 km-t burkolatlan útvonalon haladunk (a képen világos színnel jelölt rész). 
 
Természet közeli helyeken tekerünk. Lesz, amikor a 'Máris' tanya mellett megyünk el, ahol retro játszótér látható, igaz csak kerítésen keresztül. Viszont, amikor a szegedi út felé a Török erdőn keresztül tervezzük az útirányt, pár helyen mélyebb homokos rész is lehet, ahol csak MTB-vel lehet áthaladni rajta! 
 
Vékony kerékkel rendelkező kerékpárral nem lehet részt venni a túrán, a tervezett túra idő kb. 3 óra, és sötétedés előtt a terepszakaszokon már túl tervezünk jutni.
 
Készítsük fel kerékpárunkat az útra, rögzítsük a csörgő zörgő alkatrészeket és cseppentsünk pár csepp olajat a láncra. Ellenőrizzük felszerelésünket, győződjünk meg róla, hogy nem hiányzik-e a kerékpárunk méretéhez illő tartalék tömlő?
 
Fontos! Legyen nálad kis enni való és elegendő folyadék. 
 
Túra során kép és videófelvétel készülhet.
 
Indulás: Kiskunhalas, Közösségek háza elöl 2022.01.16.-án vasárnap 13:30-kor.
 
Jelentkezés külön nem szükséges. 
 
Mindenki saját felelősségére vesz részt a túrán.
 
Program változtatás joga:
Ez a leírás egy túra terv. A szervezők fenntartják a jogot, hogy bármikor megváltoztassák az adott helyzettől függően.

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com