Hogyan készítsük fel kerékpárunkat túrákra, vagy a téli leállásra.

 

 
 

VÖRÖS TAMÁS 

világjáró BARÁTUNK tart előadást 
november 10-én, pénteken 17 órától a 
Művelődési Központban 
a KERÉKPÁROK (VAGYIS BRINGÁK) TÚRÁKRA vagy TÉLIRE VALÓ FELKÉSZÍTÉSÉRŐL.....
ÉS MÁS JAVÍTÁSI ÜGYEKRŐL, DOLGOKRÓL STB.
 
 
 

Hogyan készítsük fel kerékpárunkat a téli leállásra.

 

Miután megtettük évi utolsó tervezett túránkat, érdemes kerékpárunkat átnézni, átnézetni, és az év közbeni elhasználódásokat javítani, vagy javíttatni, felújítani. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmilag már nem vesszük elő, ha esetleg közbe jöhet a jó idő hatására, egy gyorsan betervezett túra.

 

Használat közben egyes alkatrészek elfáradhatnak, elkophatnak, vagy a beállítások elmozdulnak, ilyen esetekben nem biztos, hogy azonnal találkozunk a hiba jelenséggel, de egy ezzel foglalkozó szakember ezt hamarabb észre veheti. Amikor tüzetesen átvizsgáljuk kerékpárunkat, mi is észre vehetünk árulkodó jeleket.

Pl. megforgatjuk a kerekeket, enyhe kóválygást észlelhetünk, ez azt jelenti, hogy fellazult valamelyik küllőnk, vagy elszakadt. Menet közben felperdülhet egy faág, vagy belehajtunk egy gödörbe és a kerekünkben tojás vagy nyolcas lesz.

Megmozgatjuk a hajtóművünket, enyhe kotyogást észlelhetünk, ennek oka lehet fellazulás, vagy kopás, de természetes elhasználódás is.

Nagyon fontos a fékrendszer, amire felhívnám mindenki figyelmét! Minden alkalommal elindulás előtt ellenőrizzük, húzzuk be a fékkarokat, akkor jó, ha behúzás következtében ellenállást észlelünk és a fékkart nem tudjuk a fogantyúhoz közel húzni. Itt is lehetnek még finom beállítások, mivel minden egyes fékbetétet külön rugó mozgat, így nem egyformán fáradnak. A gyengébb rugó tartotta fékbetét hozzá érhet a kerekünkhöz, mert a másik erősebb rugó jobban feszít, így állandó laza fékhatást súrlódást észlelhetünk. A helyes beállítás sokat javíthat komfort érzetünkön.

Láncot is ellenőrizzük, év közben is, nem csak a leállás előtt. Használat közben fontos figyelni a kenőanyagra. Nem a lánc külsejének kell olajosnak lennie, hanem a láncszem görgőnek, a görgő és a lánc csapszeg közötti felületnek, itt jön létre hajtás közben a súrlódás. A felületi olaj csak porfogó lehet, a por elősegítheti az idő előtti kopást, mert bejut a görgő és a csapszeg közé. Olajozás után lehetőleg egy puha ronggyal töröljük le a külső felületet. SOSEM használjunk autóból leengedett fáradt olajat! (Sajnos tapasztalat) Amikor hajtás közben ,,zizegő” hangot hallunk a lánc felől, jelzés lehet számunkra, hogy kiszáradt a láncunk. Szintén előforduló lánc probléma a természetes kopás, itt a görgők és a csapok közötti felület nő meg, ami elősegítheti a hajtómű és racsni fogainak idő előtti elkopását. A lánc elhasználódását láncnyúlásmérő szerszámmal ellenőriztethetjük a szervizekben.

Ellenőriznünk kell a kormányunkat! Szoruló, lötyögő kormánnyal nem szabad elindulni!

Szorulás, lötyögés oka lehet, hogy sérült a kormánycsapágy rendszer valamelyik tagja, ezzel mindenképpen forduljunk hozzá értő ismerősünkhöz vagy szakemberhez! 

A kormányozhatatlan kerékpár balesetveszélyes!

Kerekeink csapágyainak ellenőrzése nagyon fontos! Ajánlatos évente egyszer legalább egyszer szétszedni, kitörölni a fáradt zsírt, ellenőrizni a golyók és golyópályák felületét. Elváltozás esetén (golyó felületének deformálódása, csésze felületének bemaródása) cseréljük az alkatrészeket. Ilyenkor a gyárilag szerelt golyós kosarat, akár mellőzhetjük, helyette egy golyóval többet ültetünk a zsírral telített csészébe, meg fogja hálálni, hiszen nagyobb lesz a feltámasztási felület, így gördülékenyebb lesz a kerekünk. A benne lévő zsírt is cseréljük, mert menet közben a golyók forgása miatt állandó forgásban van, A porvédő és a tengely közötti illesztésnél bejutó por sűríti a zsír állagát, így rontja a kenés katását, egy idő után szinte besűrűsödik.

Zárt csapágyas kerekeknél csak csapágy cserével orvosolható, de ez a rendszer sokkal jobban időálló, szinte egy garnitúra csapágy lehet kibír egy kerék élettartamot.

 

Ezeknek a dolgoknak az ellenőrzése akár ősszel is elvégezhető, sőt ajánlatos, hiszen tavasszal amikor először kisüt a nap és feltámad bennünk az első bringázási vágy, szinte csak a keréknyomást kell ellenőriznünk.

Apropó!! - keréknyomás.

Abban az esetben, amikor télen nem használjuk kerékpárunkat, több módon is tárolhatjuk.

Vagy felfüggesztjük, ilyenkor akár le is engedhetjük.

Abban az esetben ha lábon (keréken) tároljuk, legalább havonta ellenőrizzük a keréknyomást, mert a lapos köpeny deformálódhat.

,,Szmötyivel” defekt megelőző folyadékkal feltöltött kerekeket mindig szeleppel felfelé tároljunk, mert a tömlőben a tömlő falára felkenődött folyadék állás közben össze csoroghat, és eltömíti a szelepet, amit csak szelep cserével lehet orvosolni, hiszen nem lehet majd felpumpálni!

 

Ezekről a praktikákról és módszerekről, és még sok minden másról, nyergek, kormányok helyes beállításáról tart előadást Vörös Tamás bringa barátunk Pénteken este a Közösségek Házában 17 órai kezdettel.

 

A belépés ingyenes!

 

Gyertek el és hallgassátok meg egy 

VILÁGJÁRÓ 

kerékpáros szakmai és gyakorlati tapasztalatait, tanácsait!

 

Ez a program sem jöhetett volna létre támogatók nélkül!

 

Köszönjük az 

1%-ot

mindenkinek, aki minket támogatott!

 

Köszönjük a TESCÓ álltal meghirdetett

,,ÖN VÁLASZT, MI SEGÍTÜNK"

programban, minden vásárló segítségét,

akik korongjuk elhelyezésével a 

Halasi Bringabarát Klub

lehetőségeit támogatták !

 

 

 

 

 

  

 

   

 

 

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com