10. KOLIKEN Kiskunhalas - Szabadka Barátság kerékpártúra
A régiek közül jól sikerült a kiskőrösiekkel való találkozás, ami Vadkerten ért végett.
Ugyanígy sikeres volt a Kis-Balaton túra Krausz Zoli támogatásával és szakértelmével. Se ezen a túrán, se a HÁROM ország túrán, ami remek hangulatban zajlott, nem kellett fizetni a kerékpárok szállításért a klubtagoknak.
Az újabb programok is szintén megérték a résztvevőknek, így mondhatjuk azt, hogy érdemes közénk tartozni:
Kiváló szakértelemmel zajlott az átokházi túra is Béres András vezetésével.
A császártöltési VÖRÖS MOCSÁR program vagy a csólyospálosi kerékpárút avató a környék még ismeretlen útjaira vitte a tagságot.
A gyulai –nagyszalontai túra szintén érdekes volt, hiszen klubunkkal még ilyen részén nem voltunk az országunknak. Arany János emléke megfiatalította a csapatot. A közösség erejét is próbára tette az út.
Most viszont az év legjelentősebb rendezvényére készülünk: a
10. Kiskunhalas- Szabadka túrára, amelyen különösen fontos, hogy az érvényes klubtagsággal rendelkezők (rendezett klubtagsági díj) teljes hivatalos költségét a klub téríti, azaz csak regisztrálni kell, de azt minél előbb.
Bízunk benne, hogy ez mielőbb bekövetkezik! Várunk sorainkban, gyertek a túrákra. Megéri!