Három ország kerékpártúra

 

 

 

Kedves Bringázók, Klubtagok!

 

Szeptember 5-én, szombaton megszervezzük,

ill. rendezzük azaugusztusban elmaradt,

most már szokásossá vált

 

HÁROM ORSZÁG túrát!

(Magyarország – Szerbia – Horvátország érintésével!)

 

Reggel 6 órakor indulás a szokásos

Kossuth utcai parkolóból.

A kerékpárokat 12 db-ig a

Krausz Zoli Ducató nevű furgonjával szállítjuk Mohácsig.

 

A Ducatót Farkas Laci vezeti.

A kerékpárokat már péntek délutántól lehet fölrakatni a

Zsigray J. u. 8. szám alatti házuknál, sőt ez kérés is,

aki tudja vigye oda el, tehát péntek délután!

A személyszállítást mindenkinek magának kell megoldania!

Kérjük egymást segítsük, másrészt olyanok is vegyenek ebben részt,

akik van autójuk, és eddig nem vagy kevésbé segítették a személyszállítást,

hiszen ne várjuk azt, hogy mindig csak az pár ember szállítsa a többieket!

A költségeket szét kell dobni egymás között!

Az útvonal a szokásos: Halas – Baja (ahol rövid kávé szünet) – Mohács,

ahol levesszük a kerékpárokat, és innentől indulunk bicajokkal.

Először komp, amire váltani kell személyjegyet, és bringajegyet is!

Majd Újmohácsra érve bicajra szállunk, és

Homrúd, majd – Hercegszántó következik, ahol rövid (15 perces) pihenő után

megnézzük a Mária szobrot, majd határátkelés következik .

Érvényes személyi ig. vagy útlevél legyen mindenkinél,

más okmányt nem fogadnak el a határátlépéshez!

Innen – Bezdánba tekerünk, pihenőpark, majd a Sebesfoki Csárdában ebéd!

Az ebédet minél hamarabb szeretnénk megkapni így előre meg kell rendelnünk:

A csárda speciális étele a kiváló halászlé, amit javaslunk, de

természetesen nem kötelező, (sőt ebédelni sem kötelező), ezért

kérjük, hogy előre döntse el mindenki, hogy mit kér ebédre,…..az

étlap fönt van a honlapjukon.

(finom a Dobos tortájuk, desszertnek javasolt).

Ebéd után indulunk Horvátországba!

Dunai hídon megyünk át a Kiskőszegre, vagyis Battinára!

Itt jön egy meredek emelkedő kb. 500 m.

Ezután megnézzük a 2. világháborús emlékművüket, amely

előtt gyönyörű kilátás nyílik a környékre!

Kávézás a szobor melletti presszóban (ha nyitva lesz!).

Majd lemegyünk -legurulunk a meredek lejtőn Darázs nevű falu mellett

Hercegmárok – Izsép – Dályok falvak érintésével Udvar nevű határátkelőhelyre,

ahol rövid pihenőt tartunk, majd megyünk az innen kb.

15 km-re lévő kiindulási pontunkra Mohácsra.

Szerbiában dinárral lehet fizetni, Horvátországban euroval.

A táv hossza kb. 90-100 km.

Nem nagyon megyünk árnyas helyeken, hanem szinte végig fák nélküli utakon.

Az időjárási körülmények szerint kell készülni ruházattal, vízzel vitaminokkal stb.

Jelentkezés mind a túrára, mind az ebédre a paraméterek

megadásával péntek 11 óráig!

Láds jelentkezés a honlapon!

 

   

 

Ez a leírás egy túraterv. 

A szervezők fenntartják a jogot, hogy bármikor megváltoztassák az adott helyzettől függően.

A túrán kerékpáros sisak használata erősen ajánlott, valamint láthatósági mellényben és/vagy feltűnő (zöldessárga színű pl egyesületi feliratú,stb) sportruházatban, mezben/felsőben javasolt részt venni.

A túra részvételi feltétele az általánosan jó egészségi állapot. Nem ajánlott olyan ismert betegség vagy sérülés tudatában jelentkezni, ami gátolná vagy megakadályozná a kerékpártúrán való részvételt. 

A túrán mindenki saját felelősséggel vesz részt, ügyeljünk egymás testi épségére. 

Készítsük fel kerékpárunkat az útra, rögzítsük a csörgő - zörgő alkatrészeket és cseppentsünk pár csepp olajat a láncra. Ellenőrizzük felszerelésünket, győződjünk meg róla,hogy nem hiányzik-e a kerékpárunk méretéhez illő tartalék tömlő ? 

Esőkabátot SENKI ne hagyja otthon!

Az úton a kresz szabályai érvényesek! 

Túra során kép és videófelvétel készülhet! 

 Jelentkezés itt alul a hozzászólásoknál.

 

Téma: Három ország kerékpártúra

Részvételi szándék!

A jelentkezésnél minden képpen bekellene írni, hogy
- jelentkezem,
- kérek bringa szállítását,
- kérek személyszállítását ill. tudok vinni személyszállítást,
-kérek halászlé ebédet!

Itt a válasz gombbal kezjétek a jelentkezést!

Új hozzászólás hozzáadása

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :K&H
10402568-50527172-51551004

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com