Város napi rendezvény

 
A kiskunhalasi város napi rendezvénysorozat keretében kerül sor 

május 7-én, szombaton délben a Hősök ligetében felállított borudvari színpadon 

Kiskunhalas- Szabadka testvérvárosi szerződés megerősítésére, 

azaz ismételt aláírására a két város vezetése által.
 
Ebből az alkalomból  meghívjuk a szabadkai kerékpárosokat (motorosokat és veterán járműveseket), hogy legyenek vendégeink eme ünnepi eseményen. 
 Ez a túra részben ellenpárja a mi augusztus végi
(ez évben augusztus 27-én megvalósuló) szabadkai kerékpártúránknak,
 ezzel is kétoldalúvá téve ezt a rendezvényt. 
(A kép 2015-ben készült szabadkaiak és magyarkanizsaiak társaságában.)
 
Hogy kellőképpen fogadjuk a szabadkaiakat, ezért lekerekezünk ekkor 
május 7-én a határig
ahol találkozunk velük, és együtt hajtunk vissza Halasra. 
Gyülekező a Közösségek Házánál 3/4 7-től 7-ig. Indulás 7-kor 1 vagy 2x10 perces pihenővel 
érkezés a határra (3/4 9-re ott kéne lenni.)
Visszafelé jövet a kisszállási körforgalom után, a benzinkútnál találkozunk, ill. kapcsolódnak hozzánk az ásotthalmi határátkelőn átjövő másik testvérvárosunk kerékpárosai a magyarkanizsaiak, és onnantól már együtt hajtunk Halasra. 
Fél 12-re kell érnünk a Malom Csárda előtti parkolóba
ahol bevárjuk a veterán járműveseket, és a motorosokat. 
Ha minden jól megy, akkor a városvezetők is kapcsolódnak hozzánk, 
és együtt indulunk be ¾ 12-kor a Hősök ligetébe,
ahová beérve lezajlik röviden a városok közötti aláírási ceremónia.
 (A kép 2015-ben készült szabadkaiak és magyarkanizsaiak társaságában.)
 
 Majd ezt követően kerül sor egy egyszerű (díjmentes) ebédre, azok számára, akik fogadták a határon a vendégeket. Ezután szabad program. 
Szervező a Halasmédia és Kultúra Nonprofit Kft
Társszervező Halasi Bringabarát Klub
 
   
 .
 
Azért , hogy tudjuk kb. mennyien leszünk, ill. mennyi ebéddel kell készülni, készítjük ezt a regisztrációs lapot, amellyel azt tudakozódjuk, hogy ki tud lejönni aznap délelőtt a határra, ill. ki tud utána visszamenni velük, vagy akár mindkettőn részt venni.
A túrákon mindenki saját felelőséggel vesz részt !
Öltözzünk az időjárásnak megfelelően !
Ne felejtsük otthon megkülömböztető mellényünket és győződjünk meg arról is,
hogy nem hiányzik-e csomagunkból a tartalék tömlő !
 

Kiskunhalas városi rendezvény regisztráció

Kérjük, add meg az alábbi információkat:

Halasi Bringabarát Klub

Halasi Bringabarát Klub
6400 Kiskunhalas
Sétáló utca 8
Számlaszám :
51700306-15448479

Adószám: 18648991-1-03
halasikerekesek@gmail.com